A "Rákóczi" dallamkör

A 17. században virágzott ki és a következő századokban vett új irányokat a korszak legegységesebb dallamcsoportja (szinte stílusa), a "Rákóczi" dallamkör. Hátterében részben litániaszerű szokásanyag (hívósor+refrén), részben hangszeres apró-motivika állhat. Elsődleges alkata szerint egy l-d' gerinchangokra támaszkodó, majd ti vagy mi hangon záruló melodikus nagyívből áll, melynek megismétlése után aprózó, giustóhoz közeledő, re-fi-szó hangokra támaszkodó kismotivika, s végül az első sort visszaidéző, többnyire lassabb tempójú és rövidebb fríg zárósor következik.

Gyakori fejlemény azonban az is, hogy az 1-2. és 3-4. sor egymáshoz igazított sorpárt alkot, későbbi származékokban pedig izoszillabikus formaalkatban is előfordul.

E dallamideált a cseh, lengyel, szlovák zenetörténet is nyilvántartja, nemzetközi, közép-európai kordivatról lehet szó; eredete, szülőhelye még tisztázatlan. A 17-18. század folyamán kialakult belőle egy olyan - főleg hangszeres - stílus is, amely a későbbi verbunkos zene egyik legfontosabb gyökerévé lett.

Példák:

"Angyalkám, révészem ..."
"Hej a mohi hegy borának..."
"Mely magos volt a fa..."
"Vetekedik vélem ..."
"Hallgassátok meg magyarim..."
"Hajtsd ki rózsám az ökröket..."
"Magos kősziklának..."
"Vörös bor nem drága..."
"Az Alföldi pusztán fúj a szél..."