Bevezető

Bartók Béla szerint a népköltészet dallamai eredetileg az éneklési alkalmak szerint élesen elhatárolt csoportokra oszlottak, s ezek mindegyikének eléggé határozott jellege volt. E csoportok elkülönült állapota vagy keveredése, megléte vagy hiánya, valamint mennyiségi arányai ebből következően egy-egy hagyományanyag régiségére is utalnak.

A magyar népdalokra jellemző három csoport:

1. a szertartáshoz kötött ének (az ún. regösénekek, amelyeket a karácsony és újév közti időszakban énekelnek; a lakodalmi dalok; halotti siratók, aratási dalok stb.);

2. a táncdallamok csoportja;

3. szertartáshoz vagy különleges alkalomhoz nem kapcsolódó tulajdonképpeni "dalok" , melyeket lírikus vagy epikus szövegre énekelnek.

A határozottan alkalomhoz kötődő dalok a teljes állomány 5-6%-át teszik ki, a nagyobb részt az alkalomhoz csak kevéssé (táncdallamok, csúfolók, paródiák), vagy egyáltalán nem kapcsolódó dallamok jelentik. Ezek az arányok a román, vagy a balkáni népzenékhez képest - minden régisége ellenére - újabbnak, modernebbnek mutatják a magyar hagyomány állapotát